február 2011

Felhívás

A Kengyeli Római Katolikus Egyház eladásra meghírdeti 1401/3 helyrajziszámú, 9626 négyzetméter területű (Kiskápolna mögötti) földterületet Bagimajorban. A licitálás március 17–én, délelőtt 10 órakor lesz a Kiskápolnában. Kérünk mindenkit, hogy a licitálásra hozza magával üzleti tervét. Érdeklődni Lengyel István esperesnél lehet a 06-30/932-18-25 telefonszámon.

Harminckét millió forint kompetencia alapú képzés – oktatás fejlesztésre

Kengyel Önkormányzata és az Általános Művelődési Központ Kossuth Lajos Általános Iskolájában több, mint harminckét millió forintot nyert kompetencia alapú képzés – oktatás fejlesztésre – tájékoztatott Nagy Szilárd polgármester.

A Jövő Kengyelét építjük - beszámoló

Kicsinek bizonyult a Községháza díszterme A Jövő Kengyelét építjük c. vállalkozói fórumhoz. Az óriási érdeklődés nem volt véletlen, hiszen vendégünk volt Dr. Lits József a Vállalkozók Országos Szövetségének társelnöke, megyei elnöke mellett Ulviczki Éva mikrohitel menedzser, illetve vállalkozóbarát pénzintézetek vezetői. A szakemberek az összefogás mellett hangsúlyozták az öngondoskodás fontosságát is.