július 2011

Augusztus 9-én avatják a kengyeli kamionmosót

Öt hónap alatt elkészült és több, mint nyolcvan helyi lakosnak adott munkalehetőséget a kamionmosó Kengyelen. A beruházás száz százalékban saját erőből épült. A kamionmosó mellett két kézi automosó is igénybe vehető majd a telephelyen. A mosó különlegessége, hogy egy játszósarok is kialakításra került a gyermekeknek. Az impozáns építmény átadására augusztus 9-én, kedden, 14 órakor kerül sor, melyen beszédet mond Fejér Andor országgyűlési képviselő és Nagy Szilárd polgármester is. A rendezvényen majorett bemutató, élő zene valamint ingyen éte-ital is várja majd a vendégeket.

Filmforgatás Kengyelen

Nagy Szilárd polgármester értesíti a lakosságot, hogy július 19-től - várhatóan két hétig - a "Varjú" című filmet forgatják Kengyelen. A forgatás fő helyszíne a Kossuth Lajos Általános Iskola lesz, de néhány jelenetet az utcán és a közeli boltban fognak rögzíteni. A film készítőinek elmondása szerint a film egy társadalmilag kirekesztett család életét mutatja be, helyenként erőszakos, a nyugalmat megzavaró jelenetekkel.