Elbontják az éltveszélyessé vált egykori gépállomás épületeit

A tavalyi évben bontási engedélyt kapott az életveszélyessé vált gépállomás valamennyi épülete. Közülük a régi darálóra vételi szándék érkezett, ezen kívül a jobb állapotban lévő garázsélpületek felújításra kerülnek folyamatosan. A többi épület bontására három árajánlatot kért be az ökormányzat különböző cégektől, közülök a legkedvezőbb a kengyeli FAVÉP-BAU Kft-től érkezett. A helyi cég a bontást ingyen vállalta, cserében a még használható alapanyagért, amelyből a labdarúgó pálya megrongált kerítését és parkolóját is helyre állítja. A maradék anyagot saját célra fordítja. A legtöbb épületnek nem faszerkezetű a teteje, tehát vasbetonból van, amely szinte használhatatlan. A tégla és a cserép egy része hasznosítható. A nyertes vállalkozó 500 ezer forint kaukciót fizetett az önkormányzat számlájára, amely a teljes eltakarítás és munkaterület átvétele után kerül vissza a vállalkozóhoz. Az önkormányzat Leader pályázat segítségével közösségi teret kíván kialakítani a területen, mely a Palotai Mihály tér nevet viselné. Közben megkezdődtek a munkálatok a gépállomásból értékesített részen is, itt Bartus Csaba vállalkozó elmondása szerint kispályás labdarúgópálya, teniszpálya és egy szabadidőközpont létesül.