Kengyel - Bagi-major iskolajárat

Január 17 – től indul a Kengyel – Bagi-major iskolajárat
 
Bagi-major település Kengyel ékkövének számít, világszerte híres szélmalmával és kunhalmaival, no meg az Erzsébetligeti – erdejével. A 303 lakosú kistelepülésről 31 gyermek utazik minden nap Kengyelre az iskolába, illetve az óvodába – tájékoztatott Nagy Szilárd polgármester. A buszközlekedés eddig nem igazodott a bagi-majori gyermekek és szülők kényelméhez, különösen az óvodások voltak kellemetlenebb helyzetben, hiszen nekik már fél 2 – kor el kellett indulni, ha buszhoz voltak kötve. Ezúttal sikerült közös nevezőt találni a Volán vezetőségével és január 17 – től minden iskolai napon 16 órakor buszt indítanak Kengyelről, az iskolától Bagi-majorba, majd onnan vissza 16 óra 11 perckor. Ez azért is különösen fontos, mert így a gyermekek felügyeletét a buszon is könnyedén megtudjuk oldani – mondta a polgármester, aki bízik benne, hogy ezzel több gyermek és szülő számára válnak szimpatikusabbá Kengyel intézményei Bagi-majorban is. Nagy Szilárd polgármester beszámolt arról is, hogy szintén iskolai napokon 10.30 - kor új buszjárat indul Törökszentmiklósról Kengyelre, illetve vissza 11 órakor.