Kengyel község története, 2. rész

Forrás: Kengyel Közösségi Portál (http://kengyel.info/node/526), Csibrány István
Felhasználás feltétele: Ez az írás – részben vagy teljes terjedelmében - csak a szerző írásbeli engedélyével használható fel.

A Kárpát medencében a IX. század végén megjelenő magyarság e tájon bekövetkezett korai megtelepedését is számos régészeti emlék bizonyítja. Az időszak eddig feltárt leghíresebb környékbeli lelete az 1970-es években ismertté vált kétpói ezüstcsésze. E tárgy kétségkívül egy magyar törzsfő hagyatékához tartozott, aki nyilvánvalóan a környező tájakat (esetleg a megye egész tiszántúli részét) is uralta. Egyes, témával foglalkozó szakértők szerint, a honfoglalás ut&´n ezt a területet feltehetően az Ond vezér törzséhez tartozó magyarok szállták meg. Az előttük itt élt helyi népességre nincs adat. Az azonban valószínű, hogy a honfoglalás e tájon nem csak a magyarok megjelenését eredményezte. A Tiszánál, az egykori Varsány település neve (a mai Rákóczifalva és Rákócziújfalu között), s az ott (1075-ös oklevélben) említett varsányok (vosciani) alapján valószínű, hogy e helyen, a magyarokkal együtt, egy alán eredetű népesség bizonytalan nagyságú csoportja telepedett meg.

Az államalapítás folyamataként végbemenő megyeszervezés során területünk Szolnok megyéhez került. A szolnoki ispánság megszervezésére minden bizonnyal I. István uralkodásának utolsó szakaszában, vagy Orseolo Péter korában kerülhetett sor. Névadója feltehetően az a Szolnok ispán volt, aki a krónikák szerint 1046-ban, Buda környékén, Szent Gellért püspökkel együtt szenvedett keresztényi vértanúságot (a Vata-féle felkelés kapcsán).

Szolnok megye, megalakulása után nem sokkal, a Tisza vonalában a Kárpátokig terjedt. A mai megyeterületre eső része nem volt túlságosan nagy, s gyakran változott is. Többi része azonban hosszú sávban húzódott az említett hegységig, a Dés vidéki sóbányákig.

E terület gazdasági szerepe nem volt elhanyagolható. Elhelyezkedésének oka valószínűleg a só kereskedelemében keresendő. A só a korszak legfontosabb pénz helyettesítő eszköze, kincstári monopólium volt. A kor egyik szakértője, Györffy György, Szolnok megye megszervezését egyenesen az erdélyi "só út" meglétével és a só nyugati irányú szállításával magyarázza. Az erdélyi bányákból az árút a Tiszán szállították Szolnokig vagy Szegedig. Innen aztán szárazföldi úton továbbították Buda és a Dunántúl felé.

A Tisza kedvezőtlen vízállása esetén azonban idáig is szárazföldön, szekérkaravánokon történt a szállítás, és itt jutott szerephez a kengyeli rév. Abban az időben, mint tudjuk, még nem volt járható útvonal Szajol és Szolnok között, ez csak a Tisza szabályozása után volt lehetséges. A fontos kereskedelmi útvonalon (és később postaúton is) utazó, aranyat érő só tömböket, gabonát szállító, Buda és Bécs felé marhacsordákat hajtó kereskedők kénytelenek voltak Törökszentmiklós felől, a kengyeli réven át Szanda, majd a szolnoki átkelő felé haladni. A Kengyel víz révje a régi Tisza meder (a képzeletbeli nyolcas) derekánál volt.

Mint tudjuk az első középkori települések, fontos kereskedelmi utak mentén, hidak, folyóátkelők, nagyobb útkereszteződések mellett alakultak ki. Elkerülhetetlen volt tehát a kengyeli átkelőnél lévő terület benépesülése, kisebb falvak kialakulása.

E térségről szóló legrégibb írásos emlék a Garamszentbenedeki apátság alapító levele. I. Géza, negyedik Árpád házi királyunk által 1075-ben kiadott birtokadományozási oklevél a következő részletet tartalmazza: "a Tiszántúl adtam a Pél nevezetű földet a Kengelu nevű víznek a révje felett, a saját határai mellett". II. István király által 1124-ben kelt újabb adománylevélben Kengyel ugyancsak, mint víz és révhely szerepel: "Terram Pelu ultra Tissam supra portum aquac Kengelu".

Mint láthatjuk, korabeli írások a "Kengelu" elnevezést kifejezetten a folyóágra és ennek révjére használták. Hogy ebből hogyan alakulhatott ki településünk neve, azt később láthatjuk. A Pél vagy Pelő kifejezést a kor elemzői a későbbi Tenyő és Kengyel szinonimájaként is használják. A két település korai történelme szinte szétválaszthatatlan. Erre a szakértők nem is vállalkoznak. A mai Tiszatenyő és Kengyel településnek sem formájában, sem elhelyezkedésében nincs köze elődeihez, csupán névalakjukban őrizték meg azok emlékét.

E kis kitérő után térjünk vissza a középkorba! Árpád házi királyaink idejében környékünkön több pici település létezett, melyek később nyomtalanul tűntek el a föld színéről. Ilyen volt pl. Kerekegyház, Ders és Szeleste, vagy akár Cehti falu. Korabeli helynevekből egy kis ízelítő: Egy oklevél szerint Pelu földet Szolnoktól Zeku határrész választotta el, majd a határ a szentbenedekiek és a fehérváriak birtoka közt egy mező közepén húzódott, s Lughtánál út vezetett a szentbenedekiek falujába. Itt a Cehti faluval határos földek következtek, a Kengelu révvel, ahol az apátság népei kaszáltak. A Kengelu vizet egy határút választotta ketté. Aruch nevű résznél vált Varsány faluval a hat&´r közössé. Az Aruch körülfolyta az egész földet Zundáig, majd az Unuri föld és Uetcudi sírja következett a Zebeli völgyben. A leírásból Kengelu, Varsány és Zunda (Szanda) neveken kívül a többit már nem ismerjük. Uetcudi sírja határjel bizonnyal egy halom volt, melybe egy közismert személyt, talán honfoglaló vezért temettek.

Előző rész, Folytatjuk...

Források:
Dr. Győrffy Lajos: Adatok az Alföld törökkori településtörténetéhez (Szolnok, 1956.)
Adatok Szolnok megye történetéből (Szolnok megyei Levéltár, 1980.)
Szolnok képekben (Szolnok 1984.)
Fejezetek Törökszentmiklós múltjából (Törökszentmiklós, 2001.)
Kengyel község település rendezési terve (Szolnok, 2005.) 

Szolnok megye, megalakul´

´