Tájékoztatás, közlemények a koronavírus járvánnyal kapcsolatban

Hirdetmény a vásárlási idősávokról

Tisztelt Kengyeli Lakosok! 

A legújabb kormányrendelet szerint 2020. november 24-től 65 év feletti honfitársaink hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak, ebben az időszakban csak ők látogathatják a boltokat. Hétvégén mindez 8 és 10 óra között érvényes. Ez az intézkedés csak a fiatalabb korosztályra korlátozó jellegű, az idősek bármikor vásárolhatnak. 

 

Felhívás

Tisztelt Lakosság!

Sajnos az utóbbi napokban, hetekben folyamatosan romlik a járványügyi helyzet hazánkban, ezen belül Kengyelen is. Egy ilyen nehéz helyzetben rendkívül fontos az egyéni felelősségvállalás. Ezért tisztelettel, de határozottan kérem Önöket a maszkok viselésére a közterületeken nagyobb csoportosulások során, az üzletekben, a pékségben illetve a vendéglátó egységekben. Fokozottan figyeljünk az idősekre, hisz az ő szervezetük sokkal törékenyebb, jobban kitett egy esetleges fertőzés szövődményeinek. 

Emellett nemrég bevizsgálásra került az „Angyalok kútja” díszkút vize. Sajnos kimutatták, hogy az arzén tartalom túlságosan magas: az uniós szabályozás szerint 10mg/l a határérték, ebben az esetben ez 17,8mg. Ezért megkérném a tisztelt lakosságot, hogy mindenki csak saját felelősségére fogyassza a kút vizét, hisz a túlzott arzén bevitel veszélyes lehet az emberi szervezetre! 

Tisztelettel:
Gál József
​polgármester

Fontos hirdetmény

Kengyel Községi Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy a vírushelyzet súlyosbodása miatt a Polgármesteri Hivatal 2020. október 26-tól (hétfőtől) 2020. október 30-ig (péntekig) ügyeleti rendre tér át.
Kérjük, hogy ügyeikkel az alábbi telefonon számon vagy e-mail címen  keressék Hivatalunkat.
Központi telefonszámunk: 56/583-400
központi e- mail címünk: hivatal@kengyel.hu
 
Kérjük a lakosság megértését!
 
Kengyel, 2020. október 26.
 

Figyelmeztetés

Kengyel Községi Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy a vírushelyzet súlyosbodása miatt a Polgármesteri Hivatal korlátozott ügyfélfogadási rendre tér át.
Kérjük, hogy ügyeikkel elsősorban telefonon vagy elektronikus úton keressék az ügyintézőket.
 
Központi telefonszámunk: 56/583-400
központi e- mail címünk: hivatal@kengyel.hu
 
Kérjük a lakosság megértését!
 
Dr. Bartók László sk.
helyettesítő jegyző

Felhívás

Tisztelt kengyeli Lakosok! 

A legújabb rendelkezések szerint az önkormányzatot központilag nem értesítik a koronavírus miatt karanténba került személyekről. Ezért arra kérem azokat a lakosokat, akik karanténba kényszerülnek, és környezetükben nincs kitől segítséget kérniük, forduljanak bizalommal a családsegítő szolgálathoz, akik ebben már tapasztalattal rendelkeznek.
A karantént az előírt ideig semmiképpen sem hagyják el! 

A családsegítő elérhetősége: 30/479-6964. 

A járványhelyzettel kapcsolatosan felhívom minden lakos figyelmét a fokozott elővigyázatosságra. Mint a híradásokból ismeretes, országunkban és megyénkben is folyamatosan magas számban nő a fertőzöttek száma. Még mindig az egyéni védekezés (maszkhasználat, fertőtlenítés, távolságtartás) a leghatásosabb mód. Különösen fontos, hogy vírus tüneteinek (láz, száraz köhögés, fáradékonyság, az íz- és a szaglásérzékelés zavara) észlelésekor kizárólag telefonon azonnal konzultáljanak a háziorvosukkal, és tartsák be az utasításait. Kérem, ne halogassák az orvos megkeresését, mert fertőzöttség esetén több más embert is veszélybe sodorhatnak a környezetükben. 

Gál József
polgármester

Oldalak