Együtt Kengyel a Nemzeti Ünnepen

Március 15. üzenete Kengyelen:
"Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke nemzeti öntudatunknak egyetlen olyan momentuma, amely nem megoszt, hanem összeköt bennünket. És nemcsak a ma élőket – éljenek egy alföldi községben, Erdélyben, vagy valahol szétszóródva a világban –, hanem napjaink magyarságát az elmúlt 165 év honfitársaival is. Az elmúlt bő másfél évszázadnak szinte nincs olyan történelmi pillanata, ami ne kapcsolódna valamilyen módon a márciusi ifjak által kirobbantott, és az európai szabadságvágyat legtovább ébren tartó forradalomhoz és szabadságharchoz.
Az elnyomókkal szembeni nemzeti ellenállás a szabadságharc mai szemmel nézve is véres megtorlása után azonnal 48 eszméihez igazodott. A forradalmunkat leverő császárral történő, történelmileg szükségszerű kiegyezés oltárán sem áldoztuk fel a szabadságharc hőseinek emlékét, sőt, sorra jelentek meg településeink utcáin a rájuk emlékező első szobrok és obeliszkek. Bár minden józan gondolkodó pontosan tudta, hogy Kossuth soha életében nem térhet vissza hazájába, a polgárosodás évtizedeit a XIX. század végén élő Magyarország mégis nemzeti jelképként tekintett a száműzöttre.
Aztán a XX. században lehetett bármilyen nemzeti dráma, mindig Petőfihez, Klapkához, Damjanichoz és a többi hőshöz nyúltunk vissza. A második világháború vérzivataros éveiben, a kiugrásban gondolkodók azt az akkor már majd száz éves márciust tűzték a zászlajukra. A háború utáni zavaros években a demokratikusan gondolkodók számára 1848 volt az origó. Az 1956-os események egyik gyújtópontjának sokan október 6-át tekintik, amikor az Aradi vértanúk emléknapján újra temették a kommunista diktatúra áldozatait. De 1956 után sem telhetett el úgy március 15-e, hiába nem volt már piros betűs, nemzeti ünnep az a nap, hogy titokban vagy nyíltan ne emlékeztek volna az akkor élők, és ne próbálták volna aktualizálni a nevezetes 12 pontot. Negyedszázaddal a rendszerváltás után elmondhatjuk, hogy az 1989-ben indult átalakulást sürgető, sok tekintetben eltérően gondolkodó demokratikus ellenzék számára is 1848. március 15-e volt a közös nevező. Ha majd egyszer kellő történelmi távolságból megszületik azoknak a negyedszázaddal ezelőtti éveknek a hiteles története, biztosan külön fejezetet kapnak az 1989-es megemlékezések.

Az elmúlt huszonöt évben, amióta ismét nemzeti ünnep március 15-e, sokszor próbálták ezt a napot pártpolitikai célokra, a széthúzásra és nem az összetartozás demonstrálására felhasználni. Mégis úgy érzem, a nagypolitikától vagy talán csak a fővárostól távol élőknek mindig sikerült megőrizniük ebből a napból azt, ami összeköt, és távol tartani mindazt, ami szétválaszthat bennünket. Bennünket, akik immár 165 év igyekszünk hűek maradni 1848 eszméihez. Amelyek bár magasztosak, de mégis érthetőek és egyszerűek. Békében, szabadságban, testvériségben, egyenlőségben szeretnénk élni, ezt szeretnénk megőrizni és továbbadni a következő generációknak. Mert, ha ez sikerül, akkor bátran mondhatjuk, hogy itt Kengyelen is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ismert és névtelen hőseinek a leszármazottai vagyunk, akik nem hiába tűzték ki március 15-én a kokárdát. Azt a kokárdát, aminek mását ma mi is elővettünk, és ami jelképezi, hogy hűek maradtunk és összetartozunk."
Fotók a képtárban