November 18-án avatják az Egészségházat

2011. november 18-án pénteken, 14.00 órakor végre ünnepélyesen is átadják Kengyel európai színvonalú létesítményét, az Egészségházat. A 72 775 540 Ft európai uniós támogatással megvalósult, közel 85 millió forintos fejlesztés célja olyan körzeti egészségügyi komplexum kialakítása volt, mely biztosítja a lakosság folyamatos és minőségi egészségügyi alapellátását. A 115 m2-es bővítménnyel kiegészülő épületben a két háziorvosi rendelő, a két védőnői körzet és a gyermekorvosi rendelő is helyet kap az előírásoknak és az ellátottak igényeinek megfelelő számú kiszolgáló helyiséggel. Az építési munkálatokat a MARANELLO 2001 KFT két ütemben valósította meg, annak érdekében, hogy a gyógyító, megelőző munka zavartalanul folyhasson. Az első ütemben a bővítési és a külső felújítási munkákat végezték el, a második ütemben került sor a meglévő épületrészek felújítására.

Az épületfejlesztés mellett néhány önkormányzati tulajdonú eszköz, műszer, berendezés beszerzése, az elavult eszközök cseréje, valamint az informatikai hálózat fejlesztése is megtörtént, így az alapvető vizsgálatokért és kezelésekért nem lesz majd szükséges máshová utazni. A beruházás során lehetőség nyílt az akadálymentes közlekedés biztosítására is. Ez azért különösen fontos az orvosi-, gyermekorvosi rendelők és a védőnői szolgálat szempontjából, mert így az idősebbek, és a babakocsival közlekedő családok számára is könnyebben megközelíthetővé, elérhetővé váltak a szolgáltatások.

A rendezvényen beszédet mond Fejér Andor országgyűlési képviselő, Dr. Juhász Enikő Törökszentmiklós város polgármestere, a Kistérség elnöke, Dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója, valamint Nagy Szilárd Kengyel község polgármestere. Várhatóan decemberben elkezdődhet a rendelés is Kengyel impozáns épületében.

Képgaléria