A Suski járás

A Suski Járás Małopolska (Kis-Lengyelország) vajdaság délnyugati részén fekszik, délen Szlovákiával határos. A járásban 9 körjegyzőség van, a körjegyzőségekhez 37 kisebb település tartozik 82.900 lakossal. A járás területe 685.7 km2, jellemzően hegyes vidék. Déli részén a Żywieci Beszkidek húzódnak a Babiogórski vonulattal - melynek legmagasabb csúcsa a Babia Góra (1725 m), a Polica hegységgel (Polica 1369 m) és a Jałowiec hegységgel (Jałowiec, 1111 m). Északi részén a kis-beszkideki Leskowiec hegység (918 m) és a Łamana Skala (929 m), valamint a makowski beszkideki Koskowa Góra vonulata (866 m) övezi.

A Suski járás erdővel sűrűn borított terület. Az erdők, illetve erdős területek felszínének közel 50 %-át teszik ki. Néhány településnél ez a százalékos arány még magasabb, például Zawojában, ahol 61% az erdős terület. A járás legnagyobb folyója a Skawa, amely három várost is keresztül szel: Sucha Beskidzkát, Maków-Podhalańskit és Jordanówot. A járás északi részén több éve tartó munkálatok során jön majd létre a Swinna Poręba víztározó a Skawa folyón megépülő duzzasztógátnak köszönhetően.

A járás területén halad át a 28-as számú Wadowicéből-Przemysl-be tartó főút és a 946-os Sucha Beskidzkából–Żywiecbe ( és tovább Sziléziába) tartó megyei út, valamint a zebrzycei 956-os út Biertowicébe (tovább Krakkó felé) és végül a 957-es megyei út (Zawoján keresztül az oravai Jablonkába). A járás keleti széle mentén halad az E7-es főút a Chyżnei határállomásig. A sucha beskidzkai állomás csomópontján haladnak keresztül a Zakopanéből ill. a Zakopanéba tartó vonatok. Két vasútvonal csatlakozik hozzá: Żywiec és Sucha Beskidzka, valamint Krakkó és Zakopane vonal.

A járás nagyobb településeinek jó autóbusz csatlakozási lehetőségei vannak Krakkóba. A járási székhelyről közvetlen autóbusz járatok indulnak Zakopanéba, Nowy-Sacz-ba, Katowicébe, Cieszynbe, Krosnoba, Varsóba és Wrocław-ba.

A Suski járás elhelyezkedése kedvező a gyalogos, a kerékpáros és a lovas turizmus kedvelői számára. Sífelvonók vonzzák a téli sportok, a „fehér őrület” szerelmeseit, de változatos terepet találhatnak maguknak a sifutók is. Az úszni vágyók számára egész évben nyitva áll a Sucha Beskidzkai fedett uszoda, de nyáron a folyókban és patakokban is meg lehet mártózni. A természet lágy ölén kikapcsolódást keresőknek fontos információ lehet, hogy a környező erdők tele vannak gombákkal és erdei gyümölccsel, a horgászat szerelmesei pedig megízlelhetik a hegyi folyók halait. A tájjellegű ízeket felvonultató tradicionális konyha teszi még érdekesebbé és még vonzóbbá a turisztikai választékot. Helyi specialitásokat kínál a vendégeknek néhány regionális fogadó. A járás területét sűrűn beszövik a festőien szép hegyeken keresztül vezető, jelzésekkel ellátott turista utak. A turisták által legismertebb és leggyakrabban látogatott hegy a Babia Góra, a Beszkidek Királynője (1725 m), ahol a naplemente látványa felejthetetlen élmény marad minden turista számára. A Suski járás azonban nem csak a Babia Góra hegyből áll.

Nagyon sok érdekes látnivaló található a járás többi hegyein át vezető turista útvonalakon is. A Podbabiogórze-n kersztül vezet a régió két legfontosabb turistaútvonala: a Fő Beszkidek és az Alacsony Beszkidek turista útvonal. Az utóbbi években kialakítottak néhány tanösvényt, ahol a turisták jobban megismerhetik a környék növényvilágát. A két kerék szerelmeseinek a járás területén tizenegynéhány kerékpárutat létesíttek, különböző nehézségi fokokkal. a Babiogórzén keresztül vezet a hosszú távú Bosrostyán kerékpárút, amely a Greenways Zöld Utak hálózatába tartozik. A kerékpáros túrákat tervezőknek figyelembe kell venniük a kerékpárutak hegyi jellegét és az ennek megfelelő turista jelzéseket is.

A Podbabiagórski táj szépségét a ló nyergéből is meg lehet csodálni. A Beszkidek ezen része kitűnően alkalmas a hegyi lovas turizmus gyakorlásához. A Suski járás déli határa mellett fut a Transzbeszkidek Lovastúra Útvonal. Kb. 150 km-nyi helyi lovas túraútvonalat jelöltek ki. A járásban öt lovas központ működik. Igénybe lehet venni a lovasoktatást, a lovaglást, valamint néhány napos lovas túrát is lehet tervezni a környéken. Babiagórzén keresztül vezet a Kis-Lengyelország Faépítészeti Útvonala, melyen meg lehet csodálni Lachowiac, Letowna és Zawoja fa templomait, valamint Zawoja Markowa és Sidzine skanzenjeit, Suchában a Római kocsmát és a Kis-Lengyelországi Pápai Utat, II. János Pál Pápa turista útvonalát. A faépítészeti örökségek turista útvonala mellett a járás területén néhány érdekes műemlék jellegű épület található. Ezek közül a legérdekesebb a kastély-park (XVI – XVII. sz.) és a templom-kolostor (XII. sz.) Sucha Beskidzkában, valamint a reneszánsz stílusú erődítmény Wysokában.